Visszatekintés a nyárra – Cserba-találkozó

Délben érünk Hegymagasra, ahol Zsuzsa és Mária, no meg a családjuk fogadott a falu parányi kultúrházában. Találkozhattunk azokkal is, akik tavaly Százdon nem voltak ott. Gábor két fiával, Gergővel és Domával, Rékával, a feleségével, húgával, Kingával, az ő férjével, Zsomborral és az ő anyukájával. Zora, a kislányuk igazi szeretetbomba, engem emlékeztetett Gréti kisfiára, Samkóra (akit én magamban csak Sammy boynak hívok).
Habár majdnem mi tettük meg a leghosszabb utat – ráadásul még az is veszélybe került, hogy ott legyek, hisz előző héten, a nagy átalakításban, elveszett az a szövetdarab, aminek a segítségével beemeltek a kocsiba, és egész héten a pótlását intéztük –, mégis mi érkeztünk elsőnek – jóllehet volt, akinek csak Tapolcáról kellett átjönnie. Mi sajnos nem tudtunk szállást foglalni, mert mindenhova lépcsőkön kellett volna felmenni, így kénytelenek voltunk egyetlen nap alatt megtenni az oda-vissza utat. Ilyenkor jön rá az ember, hogy az akadálymentesítés mennyire megoldatlan még egy olyan kiemelt üdülőhelyen is, mint a Balaton.
Ettől a pici kellemetlenségtől eltekintve azonban igazán kitűnően telt ez a nap. Én, mint mindig, most is a megfigyelő szerepkörébe helyeztem magam. Szeretem ezt a szerepet. Megfigyelni és magamba szívni az új élményeket, benyomásokat – és feldolgozni azokat. Ennek a blognak is ez az egyik célja.
De térjünk vissza a nap történéseihez. Habár a többséggel ismerősként üdvözöltük egymást, azért voltak új arcok is. Mi főleg az „újdonsült” erdélyi rokonsággal elegyedtünk szóba, már csak a hasonló helyzet, a kisebbségi lét okán is. Ha két kisebbségi magyar összedugja a fejét, hamar rájönnek, hogy hasonlóak a problémáik – annak ellenére is, hogy határok választják el őket egymástól.
A többiek ezalatt a családfát egészítették ki, és Zsuzsától, a két lábon járó családi krónikától olyan új információkat tudtak meg, amelyeket ő is az anyukájától hallott.
A nap végén készült egy csoportkép, aztán indultunk haza, mert hosszú út várt még ránk. Kimerítő nap volt, mégis örültem, hogy végül ott lehettem.