Carissimi jótékonysági alap
Augusztus első vasárnapján indultunk Százdra. Eredetileg úgy volt, hogy július utolsó napján megyünk, de Jucinak közbejött egy programja, amiért csak augusztus harmadik napján tudtunk menni.
Jó volt újra ismerős, százdi arcokat látni, akik között felnőttem. Erikát, a nővérem barátnőjét, aki a szomszédban lakik, és elsőként mindig ő szerez róla tudomást, ha otthon vagyunk. Azért a biztonság kedvéért én is kiülök a teraszra, hogy így is jelezzem, hogy otthon vagyunk, és üdvözöljem a templomot, ami alig karnyújtásnyira van a dombon.
Ellust, aki a leghétköznapibb történeteket is olyan „palócos ízzel” tudja előadni, hogy egy stand up előadáson érzem magam (és én újfent arra gondolok, nem véletlen, hogy Mikszáth is ebből a népből nőtte ki magát, mert aki életében szóba állt egy palóccal, az tudja, hogy a mi fajtánk nem a szűkszavúságáról híres). Minden este betér hozzánk egy jóízű beszélgetésre, de napközben is látom biciklijén elsuhanni a ház előtt.
Zoli, a polgi még az előző héten küldött egy e-mailt, amiben a sági múzeum igazgatójának a szakvéleménye volt, hogy a kút mélyítése közben talált cserépdarab i. e. 3000-ből származik. Ezek szerint a Búr völgye már akkor lakott hely volt. Úgyhogy már csak ezért is kíváncsi voltam az otthoni változásokra. A kert mindenesetre akkor is fel volt túrva, jelezve, hogy itt ásatás folyik.
Kedden leruccantak Istvánék Szandival, a barátnőjével és a lányával, Laurával, és eltöltöttünk egy kellemes napot. Ellus idegenvezetésével megnézték a falumúzeumot és a templomot is.
Jucival azért most is bejártuk a falut, hogy szemügyre vegyük, mi minden változott tavaly óta. Ilyenkor mindig összefutok valakivel, aki ugyanúgy innen származott el, mint én, és váltunk pár szót. Mondom, jó ismerős arcokkal találkozni. Igaz, már egyre kevesebb ismerős arc jön szembe velem. Tíz éve mentünk el Százdról, és hihetetlen, hogy ezalatt a falu lakossága mennyire kicserélődött.
Hétfőn jöttünk vissza Somiba. Egy hétig voltunk Százdon. Egy hét feltöltődés.